2014. 04. 10.
Katyn - Tömeggyilkosság, politika, erkölcs

navigáció » Köszöntjük honlapunkon! » Katyn - Tömeggyilkosság, politika, erkölcs

  • A Lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége és a Szombathelyi Képtár tisztelettel meghívja Önt

    2014. április 10-én, csütörtökön 17 órakor a

    KATYŃ - 

    TÖMEGGYILKOSSÁG, POLITIKA, ERKÖLCS

    című kiállítás megnyitójára.

    Köszöntőt mond: 

    dr. PUSKÁS TIVADAR Szombathely MJV polgármestere

    CSAPLÁROS ANDREA a Savaria MHV Múzeum igazgatója és

    CEBULA ANNA a Szombathelyi Képtár igazgatója

    A kiállítást megnyitja: 

    ROMAN KOWALSKI a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete

     

    A kiállítás fővédnöke: Hende Csaba honvédelmi miniszter

    Közreműködnek: Laki Sarolta – vers, Paulik Lídia - hegedű

     

    1943. április 13-án a berlini rádió adta hírül, hogy a német megszállás alatt lévő Szmolenszk környékén, a katyńi erdőben tömegsírokat találtak, amelyek az 1939 szeptemberében szovjet hadifogságba esett és az NKVD által agyonlőtt lengyel katonatisztek holttesteinek ezreit rejtették. A bejelentést kezdetben Nyugaton erőteljes kétkedés fogadta, mivel átlátszó náci propagandafogásnak tartották. Hamarosan kiderült azonban, hogy a brutális mészárlás tényleg megtörtént. 1939 szeptemberében a Vörös Hadsereg 250 ezer lengyel hadifoglyot ejtett, a tisztek elhelyezésére három tábort nyitottak: Kozelszkben, Sztarobelszkben, valamint Osztaskovban. A kivégzéseket Sztálin 1940. március 5-én rendelte el Berija javaslatára. A döntés 22 ezer ártatlan ember halálos ítéletét jelentette, a Kreml csak hatvan év után ismerte el a gyilkosságok tényét. A lengyel parlament 2007-es döntése alapján április 13-a a Katyńi Bűntény Áldozatainak Emléknapja.

    Közelről, tarkólövéssel

    A tömegmészárlást a szovjet katonák azon lengyel katonatisztek ellen követték el, akik a második világháború kirobbanásakor a Lengyel Köztársaság keleti területein védték hazájukat a szovjet hadsereg ellen. A Vörös Hadsereg néhány nappal a nyugati irányból benyomuló Wehrmacht után, szeptember 17-én tört be az országba, s velük egy időben a német és a szovjet titkosrendőrség is benyomult. A szovjetek több mint 250 ezer (más becslések szerint 454 ezer) lengyel hadifoglyot ejtettek, és az együttműködést megtagadó vagy rabmunkára alkalmatlannak minősített lengyel tiszteket – akiket a hadsereg átadott az NKVD-nak – különleges táborokba – a három legnagyobb: Kozelszk, Osztaskov és Sztarobelszk – vitték.

    1940. március 5-én a Szovjetunió rettegett belügyi népbiztosa, Lavrentyij Berija jegyzéket küldött a gyilkosságokat végül személyes bosszúból, vagy – más vélekedések szerint – a Németország elleni háború előtt a hátország megtisztítása céljából elrendelő Sztálinhoz, s ebben megállapították, hogy az NKVD indokoltnak tartja a megszállt ukrán és belorusz területeken raboskodó "nacionalisták és ellenforradalmárok", 14 700 hadifogoly és 11 ezer rab agyonlövését. Március 14-én az NKVD Gazdasági Főigazgatóságának egyik szobájában tanácskozásra került sor, amelyen jelen voltak a titkosrendőrség szmolenszki, kalinyini, és harkovi területei vezetői és helyetteseik, valamint az NKVD területi katonai parancsnokai, és végül őket bízták meg a hadifoglyok kivégzésével.

    Az 1940 áprilisában meginduló konvojok gyalog, marhavagonokban vagy teherautókon vitték el az áldozatokat a gyilkosságok színhelyeire. Az öt helyszín közül az egyik az oroszországi Katyń, egy Szmolenszk melletti falu volt, ahol az NKVD egyik üdülője is állt. A konvojok előbb vasúton, majd autóbusszal szállították a foglyokat a Katyń melletti erdőbe, ahol a megkötözött tiszteket közvetlen közelről tarkón lőtték. A katyńi áldozatok között volt egy parancsnok, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 őrnagy, 654 százados, 7 tábori lelkész, 300 orvos, 20 egyetemi tanár, több száz ügyvéd, mérnök és tanár, több mint száz író és újságíró, valamint 200 pilóta. Az áldozatok egy részét valószínűleg már Szmolenszkben, az NKVD helyi székházában meggyilkolták. Több mint háromezer fogollyal Harkovban végeztek, de Kalinyinban, Kijevben és Minszkben is történtek tömeges kivégzések.

    A tömeggyilkosságok elkövetése után súlyos, nyomasztó csend állt be a kivégzett hadifoglyok sorsát illetően. Ekkor még nem fogalmazódtak meg a hadifoglyok eltűnésével kapcsolatban a németek állítólagos részvételére utaló álláspontok, de hivatalos szovjet magyarázatot az 1941. június 22-i Barbarossa-hadművelet megindulása, illetve a lengyel-orosz kapcsolatokban beállt változások sem kényszerítettek ki.

    A katyńi tömegsírok helyét egy pályafenntartó vonat lengyel kényszermunkásai találták meg 1942-ben. A németek eleinte nem tanúsítottak nagy érdeklődést az ügy iránt, mivel alulbecsülték a tömegsírokba temetettek számát, így csak 1943 februárjában kezdték meg az exhumálásokat; április 13-áig mintegy 400 holttestet hantoltak ki. A berlini rádió ezen a napon jelentette be, hogy a Katyń melletti erdőkben háromezer lengyel tiszt holttestét találták meg egy 28 méter hosszú, 16 méter széles tömegsírban, a tömegmészárlással pedig a szovjeteket vádolták meg.

    Később a németek – pusztán propagandacélból, ami miatt a Nyugat eleinte kétkedve fogadta a kivégzésről tudósító bejelenést –, illetve a lengyelek is felkérték a Nemzetközi Vöröskeresztet az exhumálásra és a vizsgálatokra, majd a német hatóságok egy 12 tagú, egy magyar patológust is a soraiból tudó nemzetközi bizottságot állítottak fel. 1943. június 3-áig összesen több mint 4100 holttestet emeltek ki, s 2800 személyt sikerült azonosítani.

    Forrás: Múlt-kor 2013. 04. 12.