SILVANUS NÁRCISZOK KÖZÖTT Silvanus-sorozat IV. rész
„s teste sehol nem volt; a helyében sárga virágot,
hószinü szirmokkal köritettet, lelnek a réten.”
Ovidius: Metamorphoses (Átváltozások III. 509-510)
fordítás: Devecseri Gábor
A nárciszok eredetéről írott mitológiai költemény Ovidius Metamorphoses című művében olvasható, amelyben a római költő a különös átváltozásokkal végződő történeteket foglalta egybe.
Narcissus a gyönyörű, ám társtalanul bolyongó ifjú sorra utasította vissza az érte epekedő nimfák közeledését. Echo, a fecsegő természetű hegyi nimfa is a kikosarazottak között volt, aki miután Narcissus nem viszonozta érzéseit, bánatában visszahúzódott a vadonba; egyre fogyott, s végül csak panaszos, a hegyek között visszaverődő hangja maradt meg. A daliás, gőgös ifjút az elutasítottak kérésére a bosszúállás istennője, Nemesis büntette meg: egy erdei forrás vizében megpillantva önnön képmását, Narcissus saját magába szeretett bele.
Az ifjú leheveredett a parton és álló nap a vizet bámulta. Próbálta magához ölelni a tükörképét, de hasztalan. Így ugyanazt a kínt élte át, amit a visszautasított nimfák. A képtelen és reménytelen szerelem lassan teljesen felemésztette a szép Narcissus-t, akiből végül minden élet elszállt. Helyén, ahol hevert, reggelre az odasiető nimfák már csak néhány sárga szirmú virágot találtak. Ezt a tavaszi virágot nárcisznak nevezték el.
* Narcissus a latin elnevezés, görögül Narkisszosz
** A nimfák az ókori mitológiában a természethez kötődő, alacsonyabb rangú női istenségek. Általában gyönyörű lányként ábrázolták őket. Otthonaik a hegyek, völgyek, hűs barlangok, ligetek és patakpartok. Az egyik legismertebb nimfa Echo (görögül Ékhó) volt. Állandó fecsegéséért az istenek azzal büntették, hogy csak a mások által kiejtett szavakat ismételhette meg, vagyis csak azokat visszhangozhatta.
Kósi Anita
múzeumpedagógus
Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház