Silvanus nárciszok között

SILVANUS NÁRCISZOK KÖZÖTT
Silvanus-sorozat IV. rész
 
„s teste sehol nem volt; a helyében sárga virágot,                            
hószinü szirmokkal köritettet, lelnek a réten.”
 
Ovidius: Metamorphoses (Átváltozások III. 509-510)
fordítás: Devecseri Gábor


 
            A nárciszok eredetéről írott mitológiai költemény Ovidius Metamorphoses című művében olvasható, amelyben a római költő a különös átváltozásokkal végződő történeteket foglalta egybe.
 
            Narcissus a gyönyörű, ám társtalanul bolyongó ifjú sorra utasította vissza az érte epekedő nimfák közeledését. Echo, a fecsegő természetű hegyi nimfa is a kikosarazottak között volt, aki miután Narcissus nem viszonozta érzéseit, bánatában visszahúzódott a vadonba; egyre fogyott, s végül csak panaszos, a hegyek között visszaverődő hangja maradt meg. A daliás, gőgös ifjút az elutasítottak kérésére a bosszúállás istennője, Nemesis büntette meg: egy erdei forrás vizében megpillantva önnön képmását, Narcissus saját magába szeretett bele.
            Az ifjú leheveredett a parton és álló nap a vizet bámulta. Próbálta magához ölelni a tükörképét, de hasztalan. Így ugyanazt a kínt élte át, amit a visszautasított nimfák. A képtelen és reménytelen szerelem lassan teljesen felemésztette a szép Narcissus-t, akiből végül minden élet elszállt. Helyén, ahol hevert, reggelre az odasiető nimfák már csak néhány sárga szirmú virágot találtak.  Ezt a tavaszi virágot nárcisznak nevezték el.
 
 
*   Narcissus a latin elnevezés, görögül Narkisszosz
** A nimfák az ókori mitológiában a természethez kötődő, alacsonyabb rangú női istenségek. Általában gyönyörű lányként ábrázolták őket. Otthonaik a hegyek, völgyek, hűs barlangok, ligetek és patakpartok. Az egyik legismertebb nimfa Echo (görögül Ékhó) volt. Állandó fecsegéséért az istenek azzal büntették, hogy csak a mások által kiejtett szavakat ismételhette meg, vagyis csak azokat visszhangozhatta.
 
 
 
 
Kósi Anita
múzeumpedagógus
Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház