Savaria Múzeum, Szombathely

Az év rovaraMostantól: Az év rovarát is kijelölik
A Magyar Rovartani Társaság, mőködésének 101. évében elsi ízben, de a
hagyományteremtés szándékával, kijelöli az év rovarát.
Az Év madara, Év fája, Év vadvirága mintájára létrehozott Év rovara kampány célja, hogy a
társadalom szélesebb rétegeinek figyelmét egy-egy rovarra hívja fel. Ezzel nemcsak az adott
faj, hanem annak élete, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így a rovar bemutatása a
természeti folyamatok jobb megértését is elisegítheti. A védett vagy védendő fajok
felmutatása a természetvédelem eszméjét terjeszti, egyben pedig a rovarvilágnak, mint a
természet védelemre érdemes részének jelentiségére is felhívja a figyelmet.
Az osztrák és német rovarászok már több mint egy évtizede élnek ezzel a lehetőséggel. A
rovarok végtelen változatossága, káprázatos megjelenése, rafinált életmódja kimeríthetetlen
tárháza az ismeretlen és izgalmas tényeknek. Kollégáink biséges kínálatból merítettek tehát,
amikor érdekes, szép, fontos rovarokat jelöltek ki, szitakötőt, fátyolkát, dongót, lepkét,
bogarakat, még hangyalesőt is. Gyakorlatuk megismerése segített nekünk is, hogy az első
hazai év rovarát bemutassuk.
Savaria Múzeum, Szombathely
NKA Múzeumi Szakmai Kollégiuma, Beszámoló Káldy Lajos festő Vas megyei borospincéket ábrázoló akvarelljeinek megvásárlásáról.
Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága madár gyűjteményének restaurálására és bővítésére megvalósult NKA pályázat ismertetője
Rozner István ormányosbogáralkatú (Coleoptera, Curculionoidea) gyűjteménye megvásárlása című megvalósult NKA pályázat szakmai beszámolója
|